Nem a patkányok terjesztették a pestist az 1348-as londoni járvány során - állítja egy angol archeológus a feltárások eredményei alapján.

Barney Sloane, a The Black Death in London című könyv szerzője szerint nem a rágcsálók és élősködőik tehetőek felelőssé a járvány robbanásszerű terjedéséért, ugyanis nem találtak a tradicionális elmélet igazolásához elegendő patkánycsontvázat, valamint a fertőzés túl gyors volt ahhoz, hogy a sebességét a hagyományos – patkányokat és bolháikat felvonultató – teóriával magyarázni lehessen. Sloan, aki archeológusként a Londoni Múzeumnak is dolgozott, arra következtetett, hogy az angol fővárost sújtó 1348-49-es járvány sokkal gyorsabb volt és a hatása is jóval szörnyűbb volt a korábban becsültnél.

Sloane könyvéhez csaknem tíz éven át gyűjtötte a feljegyzéseket és az ásatási jegyzőkönyveket; noha a forrásanyag hiányos, és a három nagy tömegsírba hantoltak neveit nem jegyezték fel, az angol archeológus számára értékes források voltak a Hustings-i bíróság végrendeletei a kór idejéből. A végakaratokból kiderült: a járvány 1348 októberében tört ki, és 1349 áprilisában tetőzött.

Számos megrázó történetre derült fény. 1349. február 5-én például Johanna Ely, akinek férje már korábban meghalt, aprólékosan elrendezte gyermekeinek örökösödését, és saját édesanyja gondjaira bízta őket. Az előrelátó anya 72 óra múlva már nem volt az élők sorában. A járványtól nem védett meg a pénz, ifjúság vagy a jó egészség sem: III. Edvárd lánya, Joan kelengyéjével és hozományával utazott esküvőjére vőlegényéhez, Pedróhoz – a Kasztíliai Királyság trónörököséhez – a mai Spanyolország területére; azonban sosem érhette meg menyegzője napját, mert a partot érést követő tíz napon belül elhunyt.

Sloane becslései szerint a járvány tetőfokán az Aldersgate-i temetőhöz közel lakók ötpercenként láthattak holtestet szállító embereket, valamint a rémült londoni lakosok egy hét alatt készíttettek annyi végrendeletet, mint máskor egy év alatt. A brit régész úgy véli, hogy csak kismértékű eltérés volt a gazdagok és a szegények halálozási mutatói között, mert közel éltek egymáshoz a különböző rétegek. Sloane szerint a zsúfolt városban az emberek egymásnak adták át a fertőzést, hiszen a járvány tombolása a bolhák számára gyilkos téli időszakban sem hagyott alább, valamint nem volt elegendő számú patkány a járvány terjesztéséhez.

Sloane tervbe vette a Charterhouse alatti rész feltárását, ahol úgy véli, hogy 20 ezer test nyugodhat a régi házak és modern épületek alatt.