Elnézve a történéseket azt kell megállapítanom, hogy a brit rendőrség és igazságszolgáltatás azzal a gyorsasággal és kíméletlen szigorral jár el a szigetországi randalírozókkal szemben, amit David Cameron kormányfő a zavargások első napjaiban megígért, és amelyről a 2006 őszi budapesti események kapcsán ténykedő hatóságok legfeljebb csak álmodoznak.

A világért sem szeretnék abba a hibába esni, hogy párhuzamot vonjak az elmúlt évek legsúlyosabb angliai zavargásai és a 2006 őszi magyarországi megmozdulások között, mindazonáltal az elmúlt néhány nap szigetországi eseményeinek sok olyan tanulsága van, amelyeken nekünk is el kell(ene) gondolkodnunk. És itt nem csupán a bevándorlás kérdéskörére, az eltérő kultúrák találkozásából eredő konfliktusokra – más megfogalmazásban: a multikulti egyfajta halálára – vagy éppen a mélyben lappangó, igen súlyos társadalmi feszültségekre utalok, mint inkább azokra a dolgokra, amelyek a rendőrség és az igazságszolgáltatás tevékenységével kapcsolatosak, és amelyekből bőségesen lenne mit tanulnunk. És ez még akkor is igaz, ha a a konzertív brit miniszterelnököt, David Cameront nemcsak a zavargások nem megfelelő kezelése okán érték komoly bírálatok, de most is, amikor úgymond már a rendteremtésről van szó, amelybe a kormányfő – abból a tényből kiindulva, hogy a fosztogatások mögött szervezett bandák álltak – szeretne az Egyesült Államokból érkező szakértőket is bevonni. Nos, hogy Cameronnak van-e igaza, aki szerint az amerikaiak tapasztalatára nagyon nagy szükség lenne, avagy azoknak, akik úgy vélik, a kormányfőnek nem bűnüldözőket, hanem politikusokat kellene importálnia, hiszen elsősorban az utóbbiak mondtak csődöt (de különben is – teszik hozzá –, nem kevés iróniával, mit lehet tanulni októl, akiknek a hazájában mintegy 400 banda működik), meglehetősen nehéz eldönteni, magam azonban úgy gondolom, a brit rendőrség és igazságságszolgáltatás igazán példás határozottsággal, gyorsasággal működött és működik.