A régészeti leletek tanúsága szerint az ember a mai Dél-Angliában sokkal hamarabb letelepedett, mint a Brit-sziget más részein, mivel itt az éghajlat még a jégkorszak idején is sokkal kedvezőbb volt.

A mai Anglia területét az i. e. 1. évezred folyamán a kelta törzsek közé tartozó britonok (vagy ókori britek) lakták. A régió legelső említése a Masszaliai útikalauz (Masszalióté Periplusz) című ókori útleírásban található, melyet az i. e. 6. században a föníciai hajósok használtak. A sziget lakói azonban már sokkal régebben kulturális és kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki a kontinenssel. Massziliai Pütheász görög kereskedő i. e. 325 körül írta le itteni utazásának történetét. Későbbi írók, mint az idősebb Plinius és Diodorus Siculus megemlítik a Britannia szigetén kitermelt ón jelentőségét, de az ott élő emberekről nem írnak. Tacitus azt írta, hogy nincs számottevő különbség a sziget és Gallia lakosainak nyelvében, és hogy külsőre is hasonlítanak.

Julius Caesar i. e. 55-ben és 54-ben felderítő célú katonai expedíciókat vezetett Britanniába. De Bello Gallico című művében azt írja, hogy a terület sűrűn lakott és népei hasonlítanak a kontinensen élő gall népcsoportokra. A megtalált pénzérmék és a későbbi római írók nyomán ismerjük néhány briton uralkodó nevét és tetteit.

A britonok szigetét Claudius császár hódította meg i. sz. 43-ban. Az új római provincia neve Britannia lett. A császárkori római szerzőknél viszonylag kevés említés történik Britannia történelméről. Például csak egy mondatot találni arról, hogy miért épült Hadrianus fala. Claudius inváziójáról többet tudunk, és 61-ben Tacitus megírta Boudica (Boadicea) királynő történetét. Az 1. század után azonban a római történetírók már csak a véres eseményeket említik.

Róma fennhatósága az évek során hol erős, hol gyenge volt, 410-ben pedig végleg elhagyták a Brit-szigetet. Ekkor bukkantak fel az angol nép kialakulásában meghatározó szerepet játszó hódító germán törzsek. A hódítók elől Cornwallból, Devonból és a déli területekről sok briton a La Manche-csatornán át Gallia nyugati partvidékére menekült, amelyet korábbi hazájukról Britannia Minornak, azaz „Kis Britanniának” neveztek el (ma Franciaország Bretagne tartománya).